Speiz kiáltvány a rántotthúsért

A szíve mélyén titkon mindenki rajong a rántott húsért, a rántott hús mindent visz: tarol.

Valami atavisztikus vonzalom lehet a magyarázata, hogy a közép-európai ember, főleg, ha konyha közelébe, vagy csak tűzhely közelébe kerül, akkor az első dolga, hogy a keze ügyébe akadt húst, mintha csak szégyellné annak pőreségét, tüstént morzsába burkolja, és azonmód a forró zsírba, bocs, manapság már többnyire olajba veti. Nincs vasárnapi ebéd ezen panírba fojtott hús darab nélkül. De, ennél lényegesen bonyolultabb a helyzet, mert a világ boldogabbik felén, ahol már régen elvonultak a gasztró forradalmak, vagy elcsitultak zajai, ott a rántott hús némi megújulást követően újfent régi becsületében tündököl. Sőt, már-már a fine dining szentélyek küszöbét is átlépni készülnek a panírozott készítmények. Magyarország sem enged a rántott húsból. Most már világosan látszik, hogy a csendes többség újból arccal a rántott hús felé fordul.

Tehát nem marad más hátra, mint a gasztró reform részéve tenni, és inkább azon munkálkodni, miként lehetne visszaadni a becsületét a rántott húsnak. Megjövendölöm a rántott hús elképesztő erejű feltámadását, azon egyszerű oknál fogva, mert szerintem megtestesíti mindazon ősi érzeményeket, amelyek a házias, családi étkezések emlékével kapcsolatosak. Ő maga a rántott nosztalgia! Meg azért is, mert egész egyszerűen nagyon finom, közérthető, az, ami. Nem álcázza magát.

Éljen a rántott hús!